Alexander Kowalski

Alexander Kowalski1978-ban született, Greifswald-ban. Késõbb Berlinbe költözött a családjával együtt, a korai detroiti és chicagoi zenék hatottak rá leginkább. Sosem tanult meg dj-zni, rögtön a producerkedéssel kezdett, élete elsõ live-át a legendás Tresor klubban játszotta, pár barátjának köszönhetõen. Alexander elsõ zenéje a Tresor Headquarters válogatáson jelent meg. Késõbb összeállt Stassy-val (Sender Belin) és DoubleX néven csináltak zenéket.

A zenéiket a Proton records adta ki. A DoubleX a Brothers In Mind EP-vel startolt és a 99-es Loveparade -n debütáltak a Tresor-ban. Ezeket hallva Heiko Laux a Kanzleramt Label fõnõke 2000-ben leigazolta a kiadójához. Ebben az évben még bedolgozott a Konsequent kiadóhoz, itt pedig az Autocycle Ep-t készítette el. 2001-ben elkészítette az elsõ szóló albumát, Echoes címmel. És ez év végén a German Dance Awards-on elnyerte az év felfedezettje díjat. 2002-ben elkészítette második albumát Progress címmel. Ez az album a Hónap Lemeze díjat nyerte el.
Alexander KowalskiRengeteg eladott az albumából, végigjárta az összes nagy fesztivált és fellépett a világ legjobb klubjaiban. Az All I Got To Know-al pedig elnyerte az év trackje díjat. Remixeket készített: Electrochemie LK, Codec&Flexor, Martini Bros számára. Ezután érkezett a talán eddigi legnagyobb slágere a Hot Spot (Girls Out Of The Window) amit még maga The Advent is remixelt.
Év végén ismét jelölték a German Dance Awardson 3 kategóriába: Legjobb Album, Legjobb Producer, Legjobb Live-Act. Harmadik albuma 2003 nyarán jelent meg Response címmel. Errõl a legnagyobb sláger a Belo Horizonte lett. Alexander nagyon keresett lett, a lemezei vezetik a toplistákat, és rengeteg remixet készít olyanoknak, mint: Pascal Feos, Richard Bartz, Joris Voorn, Glenn Wilson, Funk D Void.

Weboldalát a www.alexanderkowalski.de címen éreheted el.

 

 

(ilovetechno.hu)